(ötlet: Németh Zoltán: Altatódal c. műve)

Aludj kis Édesem!

Minden elaludt már, amit szeretsz,

szundizik az unikornis popsiján a szivárvány, 

horkol a piros körömlakkod, és a vegán sminkkészleted,

a takarón a hercegnő, az illatos slájmban a hajszál, és

ütemesen horkol a petefészked fölött is a csillámtetkó. 

Kis Fénymackókám, hisz minden okos, jó gyerek alszik már,

az éber kis csínytevőkért viszont eljön éjjel a bácsi vállán a zsák,

Gyere no, segítek, hadd simogassam meg a buksikád! 

Nézd, álmosan tekinget szét a kis malacperselyed, 

nem is sejted, hogy ma a pizzafutár borravalóját milyen

erővel ráztam ki belőle.

Szenderedj el kicsi Zselés Cukorkám!

Lassan elpillednek a titkok is, 

tudod, még az is, hogy te szimpla élvezetből tépkeded meg

a mosdóban a Timike bongyor haját.

Lefeküdt már a rövid szoknyás barbi baba is, 

aki a minap Kennel annyira kiabált, 

hogy a nem, az nem lehet igen, 

de az igenből is lehet néha nem, a nem pedig mindig nem. 

Alszik már a picike Dr. Mario is, aki lúggal kezelgeti

a zsebcicád makacsul viszkető kényes testrészeit.

Nézd csak, lecsukta a szemét a hógömben az angyalka, 

ma már nem kaparássza tovább vérző körömmel az üvegfalat.

Az igazak álmát alussza Han Solo is, akinek végre sikerült felvarrnia 

a gombszemeket a pihe-puha vak komondorra, 

hogy Leia hercegnő ne essen át minden nap rajta. 

Édes kis Cinegemadaram, csucsuljál!

Elpilledt a duplo király ellenlábasa is, vérző darabokban hever a dobozában,

pedig “A fekete lovag mindig győz.”, ezt mindenki jól tudja.

Lehunyta már a szemét a folyosón a balettcipőd, az úszósapkád, 

a forgó-billegő TSMT eszközöd, az interaktív angol tananyagod.

Pihen a szorongás, és a fáradtság, 

a picike dadogásod is szundizik már.

Elaludtak a mesék, bennük az emberbabot zabáló óriások, 

a Piroskákat evő farkasok, a hét törpével élő királylányok, 

a könyvmoly lányok, akik erőszakos szörnyetegekbe szeretnek bele, 

és a kivágásra olyan nagyon vágyó kis fenyőfák.

Ne aggódj, kis Aranybogár, az a néni

is alszik, aki mesekönyveket darál, 

Szundikál már az a sikoltózós film is, amire felébredtél, 

nyugodtan aluszkál a rendező bácsi is, 

akinek kezei közül került ki az a roppant

csúnyácska emberi százlábú.

Drága kis Arany Virágszálam csitulj már!

Durmolgat az a máshogyan sikoltozós műsor is, amiben 

sok néni szeret sok bácsit, azért hogy anya és apa 

is akarja még néha szeretni egymást.

Szenderedj el, Bogárkám!

Hallgasd csak, apa is elaludt a konyhában a puffanás után, 

nem csilingel már a feles pohár sem.

Bóbiskolnak a szájmaszkok is végre, 

álmukban kukkantsd meg a többi ember arcát!

Szépen csucsukál a szomszéd lány, akit nem hallottál 

ma olyan sokszor hányni, 

pedig az anyukája szerint jóízűen eszik,

csak aztán mindig túl későn gondolja meg magát.

Kis Szottyos Mazsolám, a jobb szemem elkezdett rángani,

képzeld, már alszanak azok az áldott sorsú papocskák, 

akikre bájos kisfiúk lehelnek lelket melengető csókocskát.

Gyerekem, igazán aludj már!

Szunyókál már az utcán az ezüsthajú mágus, aki 

gondosan összeszedi a csikkeket a ház előtti kukából, 

aztán a darabokból valahogy mindig egy egészet varázsol.

Most már szunyókál a mama hasnyálmirigyében a betegség, 

hajcsizik a bácsi is, aki nemrég véste fel arra 

a nagy kőtömbre a mama nevét.

Egyetlen Kincsem, búbulj már, hiszen minden aprócska, 

meg nem született kistestvéred is csendesen szunyókál,

És hamarosan elbóbiskol a mindig 

gyönyörű S-es méretű mérgező anyád.